Címke: téligumi (1)

Tevékenységtérkép

Eladó a téli gumi, jön a négyévszakos

Egy ideje érik bennem a gondolat, hogy hagyni kellene a francba a téli - nyári gumik cserélgetését, a két garnitúra úgyis hamarabb elöregszik mint elkopik. Persze vagy az egyiket, vagy a másikat használni egész évben nem megoldás, a négyévszakos gumikról, meg az a sztereotípia hogy nem jók semmire.

Az utóbbi időben viszont több cikk és gumiteszt megjelent arról, hogy egy jó minőségű négyévszakos gumi eléri, néhány esetben pedig meg is haladja mind a téli, mind pedig a nyári gumik teljesítményét. Tehát már nem mondható komoly kompromisszumnak a használata, inkább az ára az ami magasabb mint a szezonális abroncsoké.

Négyévszakos gumiteszt link

Készítettem egy gyors számítást, ami eredményeképp az jött ki, hogy hosszú távon a gyorsabb kopás és a magasabb ár miatt néhány százalékkal több költséget jelent a négyévszakos prémium gumi, viszont cserébe nem kell tárolgatni az éppen nem használt kereketek és folyamatosan fiatal gumikon fut a kocsi.

Azt is tudni kell, hogy a nyári gumi már a végét járja. 1-2 évig még el is járhatnék vele, más lehet hogy még 4-5 évig is használná de én úgy érzem, hogy a következő szezonra már szeretnék új gumit. Emiatt gyorsan kell döntenem, vagy nyárit veszek tavasszal és akkor 6-8 évre megint lekötöm magam a cserélgetés mellett, vagy most meglépem a négyévszakos vásárlását. És még egy utolsó adalék, hogy az autóból néhány éven belül hobbiautó lesz. Születik egy gyerek, esetleg több is, akkor már nem biztos hogy egy swift a legjobb családi autó, de eladni talán nem szükséges ezért marad, és ha marad, a futásteljesítménye felére-negyedére fog csökkenni.

Minden érvet megfontolva eldöntöttem, hogy vásárolok egy négy évszakos szettet. Azt még nem döntottem el, hogy Goodyear Vector 4Seasons Gen-2, Nokian Weatherproof vagy Vredestein Quatrac 5 legyen, de a szakirodalom böngészése alapján egy kategóriába esnek és ember nincs aki megmondja hogy ebben a méretben, az én autómon melyik a legjobb. A gumiteszteket ugyanis már régóta 2-3 méretosztállyal magasabbakkal végzik. A 165/65 R14 méret ma már nem tartozik az átlaghoz, ezért csak sejtéseink lehetnek azzal kapcsolatban, hogy amelyik keverék 205 mm szélességben jól fogott, az jó lesz 165 mm-en is.

A nyári gumi tehát számomra kuka, a valóság az, hogy Fater még felteszi 2-3 szezonra. A téli gumik, amik lemezfelnire vannak szerelve, kifejezetten jó állapotban vannak. Mivel a kocsi mindig garázsban állt, a gumikat nem szerelgették át évente másik felnire és amióta nálam vannak, minden évben úgy teszem el nyárra, hogy be van kenve jó minőségű gumiápolóval, ezért 5 éves kora ellenére olyan mintha új lenne. A kis téli futások miatt alig van megkopva ezért ezt nem szeretném a kukába dobni, hanem felnivel együtt eladnám valakinek, aki használt de jó téli gumit keres Suzuki Swiftre.

A felni mérete 14", a furatok 114,3 mm-es osztókörön vannak. Ez az 1.6 Sedan gyári felnije de a kisebb motoros (gyárilag 13"-os kerekekkel szerelt) Swift-ekre is felmegy. A gumi egy Kormoran Snowpro 165/65 R14 T97 (DOT...1912). A DOT szám alapján kitalálható, hogy 2012 19. hetében gyártották.

A kerekek jelenleg az autón vannak, de amint megvan a vevőjelölt, már rendelem is meg a négyévszakos gumit és egy héten belül át is tudom adni az új gazdájának, természetesen szépen lemosva.

Az adatok mégegyszer rendszerezve:
Gumi
    Kormoran Snowpro
    165/65 R14 T79
    DOT...1912
Felni
    Swift Sedan gyári 14 coll
    4x114.3; 14x5; ET45
    ezüst színű
   
Ár: 40.000 Ft
Tel.: +36 20 221 97 91
Jófogás hirdetés