Címke: suzuki (4)

Tevékenységtérkép

Olajcsere 150.000 km

Eljött az olajcsere ideje. Még korábban vásároltam egy kedves kollégámtól egy olajcsere szettet, mert ő kicsit elszámította magát és többet tárazott be a kelleténél. A csomag tartalma egy Eneos Premium 10W-40 olaj egy Filtron OP539 olajszűrő és Filtron AK337 levegőszűrő. Ezt 6000 Ft-ért kaptam meg ami kb. árában van de legalább nem kellett mennem érte sehova.

Ezen kívül vásároltam még egy Blue Print olajleeresztő csavart mert illik néha cserélni a tömítés miatt, egy ELRING szelepfedél tömítést mert már volt némi olajszivárgás a szelepfedél környékén, egy Corteo olajteknő tömítést mert ott is látszik a szivárgás, valamint vettem 2 Valeo ablaktörlő lapátot mert mióta megvan az autó, még nem volt cserélve és már kezdett csúnyán törölni. Ez még kicsivel több mint 8000 Ft-ba került.

A cserét magam végeztem, garázsban, aknából. Kicsit szűkös a hely mind a garázsban, mind pedig az aknában, de egy olajcserét még pont el lehet végezni belőle. Mondjuk korábban lengőkart is cseréltem ugyanitt a kispolszkin bár amellett legalább 20 cm-el több hely volt oldalt.

Az olajcsere nem bonyolult művelet, kihúzom a nívópálcát, lemegyek az aknába, meglazítom a leeresztő csavart, alárakok egy gyűjtőedényt ami jelen esetben egy oldalán felvágott ablakmosó folyadékos flakon és kitekerem a csavart. Amíg kicsöpögött rendesen a fáradt olaj, nekiálltam a szelepfedél tömítésnek. A gyertyapipák lehúzása után már szerencsére csak 6 csavar fogja a szelepfedelet, meg a levegőszűrő házat kell egy kicsit arrébb mozdítani, hogy lejöjjön.

A régi tömítés eltávolítása után megtisztítottam a felületet, ami jelen esetben egy nút, bekentem a gumit friss olajjal és mehetett is vissza a helyére. Nekem fél óra volt, egy szerelőnek szerintem 10 perc.

Ezután bebújtam ismét a kocsi alá, hogy leszedjem az olajteknőt de alaposabban szemügyre véve, látszott, hogy a csavarjai igencsak nehezen hozzáférhető helyen vannak, le kellene bolntani egy csomó takarólemezt és még a kipufogó is útban van a csavarozáshoz. A leszedéshez talán nem, mert ki lehetne fejteni oldalra de nem volt annyi időm, hogy órákig bíbelődjek a tömítés cserével ezért ezt elvetettem.

Egyébként nem csöpög az olaj csak szivárog és kirakódik a teknő oldalára úgyhogy nem vészes, de jobb lett volna megszüntetni a jelenséget és alaposan megtisztítani az olajteknőt a sártól. Ez legközelebbre marad, akkor majd szánok elég időt a szerelésre és csak ezzel fogok foglalkozni.

Tehát a tömítés árván maradt, de ha már lent vagyok, kezembe vettem az olajszűrő leszedőt és lecsavartam vele a használt szűrőt. Ilyenkor érdemes az edényt arrébb húzni mert akár egy dl olaj is kifolyhat a szűrő mellett ami nem kellene, hogy a földre kerüljön. A leszerelt alkatrész helyét és környékét alaposan megtörölgettem, és hagytam csöpögni amíg felmentem az új cuccokért.

A az olajszűrő tömítését szépen bekentem friss olajjal és kézzel felcsavartam a Filtron-t a helyére. Tökéletesen passzolt, addig csavartam amíg bírtam, ezzel meg is volnánk. Az új leeresztő csavart is betekertem, és meghúztam. Féktisztítóval még körbefújkáltam az olajos részeket, nem mondom hogy most már tiszta, de ennyivel is kevésbé koszos mint ezelőtt.

Odalent végeztem már csak az olaj betöltése és az új levegőszűrő felpattintása volt hátra. A 4-ből kb 3,3 l kellett a motorba, mire elérte a nívópálca max jelölését az olajszint. A maradékot szokás szerint betöltöttem egy 1 l-es falkonba amiből szükség esetén rá lehet tölteni. A tapasztalatok alapján erre pont szükség van, 10.000 km alatt a két olajcsere között, nagyjából fél lliter fogy el, ami inkább kiszivárog mint elég a motorban.

A szintellenőrzés és az olajbetöltő visszatekerése után felraktam a levegőszűrőt és a fedelet aztán következhetett az indítás.
A kis kanna piktogram 2-3 másodperccel az indítás után eltűnt, van olajnyomás, nem folyik sehol, szuper.
Még egy dolog volt hátra, az ablaktörlő cseréje, a régi már legalább 2 éve fent van és nem volt vészes de néha már csíkozott egy kicsit. Fater szerintm még fel fogja rakni a sajátjára. :D

A garázsból való kiálláskor fura hangra lettem figyelmes ami a motortérből folyamatosan ciripelve, vagy inkább pisszegve érkezett. Olyan hang mint amikor egy spréből fújunk egy kicsit, csak arányosan a fordulatszámmal. Pszi-pszi-pszi-pszi...
Hallgatóztam a motortérben, nekem egyértelműen az injektor hangja, de miért lett ilyen erős? Miért nem hallottam eddig? Aztán ahogy néztem az új légszűrőt, észrevettem hogy kicsit magasabb mint az előző, erősebben is kellett rápattintani a lefogató füleket. Még húztam a szárnyas anyán de nem szűnt meg a hang.

Mivel nem tűnt komolyank, és nem is volt már időm vele foglalkozni ezért hagytam. Minden jól működött a pisszegést leszámítva. Pár nappal később aztán ránéztem újra és észrevettem, hogy egy pici gumicső le van csúszva a légszűrőházról. Leállítottam a motort, visszadugtam a helyére és láss csodát, a hang megszűnt.

Ezzel befejezettenk tekintettem az olajcserét!


A költségeket most is feljegyeztem a táblázatba.


Km óra állása: 149877

Felhasznált alkatrészek:
- Olaj: eneos 10W-40 Premium,
- Olajszűrő: Filtron OP539,
- Levegőszűrő: Filtron AK337,
- Oajleeresztő csavar: Blue Print,
- Szelepfedél tömítés: ELRING,
- Ablaktörlő lapátok Valeo (475 mm és 510 mm),

Kerékcsere, fék javítás

A legutóbbi kerékcserénél, amit magam végeztem, már ráztak a nyári kerekek ezért eldöntöttem, hogy a következő szezon előtt centríroztatni fogom a kereket. A centrírozáshoz le kell szedni a korábbi súlyokat és mivel nem akartam, hogy a gumis összekarcolja a szép felniket ezért kézzel eltávolítottam az összesez és le is pucoltam őket elég alaposan. lásd: előző bejegyzés

Szokás szerint a Szabó Suzuki és Mazda szervizbe vittem a kocsit. Egy független műhely árában dolgoznak tiszta, üvegfalú műhelyben ahova belátni az ügyféltérből, számomra ez bizalomgerjesztő és nem volt velük körábban sem rossz tapasztalatom. Az üveg fal külön előnye, hogy amikor a szerelő elővette a folpakkozott kerekeket, tisztán látszott az arcán a meglepődés! :)

A kerekek leszerelése közben a szerelő észrevette, hogy az egyik hátsó fék szorul ezért javasolták, hogy nézzünk bele. Természetesen érdekelt mi az oka ezért jóváhagytam. Kiderült hogy az egyik munkahenger már nehezen jár és a szorulás miatt el is koptak a fékpofák. Cserét javasoltak, szerencsére volt minden raktáron - márkaszerviz előnye -, az alkatrészárak megbeszélése után el is kezdték a cserét. Mivel az 1.6-os swift hátsó fékei másak mint a többié ezért más munkahenger kell bele amiből az utolsó darabot őrizgették a raktárban évek óta, adtak is belőle egy jókora kedvezményt, ráadásul gyári alkatrész.

A művelet végén ellenőrizték a fékhatást fékpadon, az értékek nyersen, összecsiszolódás nélkül is kiválóak voltak.
A téli kerekeket lemosva de szárazon, műanyag zsákokban kaptam vissza, hogy ne koszolja össz a csomagtartót.

Persze nem értem be ennyivel, a garázsban alaposan átvizsgáltam mind a négy téli gumit és kipattintgattam belőluk a beleragadt kavicsokat. Mivel ezek az acél felnik még nem voltak alaposan lemosva mióta nálam vannak - és gyanítom hogy azelőtt sem - ezért alávetettem őket egy tisztító kírának. Ablaktisztítóval, féktisztítóval és WD-40-el estem neki. Az eredmény élőben látványos lett, a képek nem adják vissza tökéletesen az eredményt.

A gumikat pedig K2 márkájú gumiápoló szerrel alaposan befújtam, majd az egészet folpakkal körbetekertem. Alap esetben erre nem lenne szükség, de a garázsban ahol tárolom a kerekeket, elég poros és nyirkos a levegő, ezzel a módszerrel viszont meg tudom védeni a környezeti hatásoktól. Remélem hogy a gumiápoló szernek köszönhetően nem csak a fekete színét hanem a puhaságát is jobban megőrzi majd.

Bónuszképpen egy jól sikerült kép Budapesten a Marina Parton. A naplemente utolsó fényét sikerült még megcsípni. Az alufelnivel még szebb lenne a kép, de nyáron lesz még alkalmam készíteni néhány jó képet.

A javítás és a kerékcsere költsége összesen: 42.417 Ft
Az óra állása: 147.035 km
Az adatok most is bekerültek a táblázatba.

Polírozás, kerékcsere, felnitisztítás

Az autó szinte mindig garázsban áll és rendszeresen le van mosva, ennek ellenére a kicsivel több mint 1,5 év alatt a fehér fényezésen kialakult egy sima mosással nem eltüntethető szürkés réteg. Sokan észre sem vennék, de mivel tudom milyen volt amikor megvettem, ezért engem baromira zavart. Ezért elhatároztam hogy eltüntetem. Régebbről még maradt egy kis Prevent polírozó paszta (amit a is Tescoban lehet venni), nem a legjobb minőségű de kipróbáltam egy kis részen és gyönyörűen eltünteti ezt a fajta koszt.

Nyár végén végre rászántam magam a kézi polírozásra. Csináltam már ilyet, tudom hogy nagy munka, bár arra nem számítottam, hogy közel 20 munkaórát bele fogok ölni. Próbáltam nagyon alapos lenni, vettem maszkolószalagot és azokon a területeken ahol éppen dolgoztam, lemaszkoltam a fekete műanyag felületeket, mert ez a fehér anyag annyira belemászik a pórusokba, hogy még hónapokig meglátszik a feketén.

Részenként haladtam, 1-1 délután 1-1 nagyobb elemmel végeztem, mint a tető, vagy a motorháztető. Így jött össze egy hét alatt az a körülbelül 20 munkaóra de a végeredmény fantasztikus lett. Olyan mint az új!

Természetesen ismét megfogadtam hogy legközelebb csak géppel állok neki, mert a nagyobb felületek készi polírozása iszonyatosan lassú és idegőrlő feladat. A kis ficakokat persze továbbra is kézzel csinálnám de a nagy egyenes felületeken mint a motorháztető, a tető, a csomagtér fedél, és az ajtók oldallemezein legalább 10 órát meg lehet spórolni.

Aztán elérkezett októberben a gumicsere ideje, ami szerencsére nálam kerékcserével együtt jár így nem kell gumishoz vinni csak ha centrírozni kell. Szerencsére még a téli gumik nem ráznak semennyire úgyhogy ezt a szeront még biztosan kifutják csntrírozás nélkül. A nyárival viszont már gondok voltak, mert lerepült róla néhány gramm súly menet közben.

Ahogy már korábban is, szüleim garázsában cseréltem a kerekeket, mert ott van a másik garnitúra. A télik levételénél próbáltam alapos lenni és mielőtt eltettem őket befújtam gumiápolóval és lefolpakkoztam hogy ne szálljon rá a por. Elővéve tökéletes állapotban voltak, szép feketék az oldalfalak, mint az új guminál. A felülete sem repedezett és minta is van rajta még bőven.

Az emelővel egyesével megemeltem minden keréknél az autót és felpattintottam a lemezfelniket. Ez szintén elég időigényes megoldás de közben alaposan szemügyre tudom venni a fékeket és a kerékjáratokat. Itt nem is volt semmi gond, a tárcsákat szépen lefújtam féktisztítóval, a csavarokat meg bezsíroztam mielőtt visszatettem.

A levett alufelnik elég koszosak voltak pedig amikor megvettem alaposan lepucoltam őket. Mivel azonban maguktól nem akarnak megtisztulni ezért fogtam a WD-40-et meg egy tekercs papírtörlőt és alaposan lepucoltam az összeset kívül-belül. Közben lefeszegettem róluk az összes súlyt mivel láthatóan több felniről is leesett néhány 5g-os lapka. A gumik bordáiból pedig kipattintgattam a kavicsokat mert amúgy csak kocognak minden fordulatnál.


Gumiápoló sajnos nem volt nálam úgyhogy most csak lefolpakkoztam és eltettem a csavarokkal és a felniközepekkel együtt. Ami örümhír hogy ezalkalommal egyik felniközép füle sem tört le hála a legutóbbi szövetes javításnak. Persze szeretnék venni néhány tartalék felniközepet de senki nem ad el ilyesmit.



Kell egy városi autó!

Ez persze mindenkinek mást jelent. Számomra talán a legfontosabb szempont az volt, hogy Budapesten jó legyen vezetni és a havi Barcikára járást is meg lehessen vele oldani, lehetőleg négy emberrel is. Az árat körülbelül úgy lőttem be hogy az Opel eladási árának duplájánál ne kerüljön többe. Ez azt jelenti hogy 600.000Ft körül keresgéltem a magyar használtautó piac végtelennek tűnő tengerében.


A családunkban korábban is volt már Suzuki Swift. Egy ’96-os fehér 1.0 GA felszereltséggel. Suzuki analfabéták kedvéért ez azt jeleni, hogy extrákat nem tartalmaz. Full fapad, szervótlan kormány, állíthatatlan lámpa, törölhetetlen hátsó szélvédő, tekerős ablak. Ezen tanultam meg vezetni. Akkoriban túlságosan nem érdekelt az extrák hiánya, örültem, hogy van mivel menni. Miután átvettem az Opelt, ők újra a Swift-nél kötöttek ki, ezúttal egy 1.3 Sedan-t sikerült jó áron megvenniük. A csapott hátúhoz képest ennek már jóval nagyobb a csomagtartója. A tengelytáv ugyan nem változott ,de valahogy mintha a hátsó ülésen is több lenne a hely, főleg ha 170cm-nél alacsonyabb vagy!


Ilyen ismeretekkel fogtam hozzá a keresgéléshez, meg persze az a több ezer Totalcar cikk, amit elolvastam az elmúlt 8 évben. Még egy kis plusz, menyasszonyom, nagyon félénken áll az autóvezetéshez. Biztos vagyok benne hogy ez sok férfinak ismerős, mindig el kell valahova vinni az asszonyt ahova egyedül is mehetne. Az Opelt a gyengesége és a kuplung problémái miatt nekem is szenvedés volt vezetni, nem hogy neki. Támadt egy ötletem, automata váltóval szerelt kocsit kell venni. Persze könnyű az asszonyra fogni, de nem csak erről van szó, nekem is nagyon tetszik az automata váltó. Lehet vezetés közben enni, telefont nyomkodni, combot simogatni és mindenféle félig illegális dolgot, amit egy kézi váltós autóban nem. Ez a keresést nagyban megkönnyítette, mert ilyen áron jó állapotú, automata váltós autó csak nagyon kevés van.

Illetve hamar kiderült, hogy ilyen leginkább nincs. Honda Civic és Suzuki Swift van és az egy időpontban megtalálható ilyen autók közül szinte mind csapnivaló. Mivel nem volt sürgős a vásárlás hónapokig nézegettem a hirdetéseket. Olyakor elmentem kipróbálni egyet-egyet, de a jó állapot kritériumnak egyik sem felelt meg.

Csak kíváncsiságból, indíts egy keresést ezekkel a feltételekkel. Na ugye!

Muki @ . 2 fotó . 2 komment