Tevékenységtérkép
Olajcsere 150.000 km
Eljött az olajcsere ideje. Még korábban vásároltam egy kedves kollégámtól egy olajcsere szettet, mert ő kicsit elszámította magát és többet tárazott be a kelleténél. A csomag tartalma egy Eneos Premium 10W-40 olaj egy Filtron OP539 olajszűrő és Filtron AK337 levegőszűrő. Ezt 6000 Ft-ért kaptam meg ami kb. árában van de legalább nem kellett mennem érte sehova.
Ezen kívül vásároltam még egy Blue Print olajleeresztő csavart mert illik néha cserélni a tömítés miatt, egy ELRING szelepfedél tömítést mert már volt némi olajszivárgás a szelepfedél környékén, egy Corteo olajteknő tömítést mert ott is látszik a szivárgás, valamint vettem 2 Valeo ablaktörlő lapátot mert mióta megvan az autó, még nem volt cserélve és már kezdett csúnyán törölni. Ez még kicsivel több mint 8000 Ft-ba került.
A cserét magam végeztem, garázsban, aknából. Kicsit szűkös a hely mind a garázsban, mind pedig az aknában, de egy olajcserét még pont el lehet végezni belőle. Mondjuk korábban lengőkart is cseréltem ugyanitt a kispolszkin bár amellett legalább 20 cm-el több hely volt oldalt.
Az olajcsere nem bonyolult művelet, kihúzom a nívópálcát, lemegyek az aknába, meglazítom a leeresztő csavart, alárakok egy gyűjtőedényt ami jelen esetben egy oldalán felvágott ablakmosó folyadékos flakon és kitekerem a csavart. Amíg kicsöpögött rendesen a fáradt olaj, nekiálltam a szelepfedél tömítésnek. A gyertyapipák lehúzása után már szerencsére csak 6 csavar fogja a szelepfedelet, meg a levegőszűrő házat kell egy kicsit arrébb mozdítani, hogy lejöjjön.
A régi tömítés eltávolítása után megtisztítottam a felületet, ami jelen esetben egy nút, bekentem a gumit friss olajjal és mehetett is vissza a helyére. Nekem fél óra volt, egy szerelőnek szerintem 10 perc.
Ezután bebújtam ismét a kocsi alá, hogy leszedjem az olajteknőt de alaposabban szemügyre véve, látszott, hogy a csavarjai igencsak nehezen hozzáférhető helyen vannak, le kellene bolntani egy csomó takarólemezt és még a kipufogó is útban van a csavarozáshoz. A leszedéshez talán nem, mert ki lehetne fejteni oldalra de nem volt annyi időm, hogy órákig bíbelődjek a tömítés cserével ezért ezt elvetettem.
Egyébként nem csöpög az olaj csak szivárog és kirakódik a teknő oldalára úgyhogy nem vészes, de jobb lett volna megszüntetni a jelenséget és alaposan megtisztítani az olajteknőt a sártól. Ez legközelebbre marad, akkor majd szánok elég időt a szerelésre és csak ezzel fogok foglalkozni.
Tehát a tömítés árván maradt, de ha már lent vagyok, kezembe vettem az olajszűrő leszedőt és lecsavartam vele a használt szűrőt. Ilyenkor érdemes az edényt arrébb húzni mert akár egy dl olaj is kifolyhat a szűrő mellett ami nem kellene, hogy a földre kerüljön. A leszerelt alkatrész helyét és környékét alaposan megtörölgettem, és hagytam csöpögni amíg felmentem az új cuccokért.
A az olajszűrő tömítését szépen bekentem friss olajjal és kézzel felcsavartam a Filtron-t a helyére. Tökéletesen passzolt, addig csavartam amíg bírtam, ezzel meg is volnánk. Az új leeresztő csavart is betekertem, és meghúztam. Féktisztítóval még körbefújkáltam az olajos részeket, nem mondom hogy most már tiszta, de ennyivel is kevésbé koszos mint ezelőtt.
Odalent végeztem már csak az olaj betöltése és az új levegőszűrő felpattintása volt hátra. A 4-ből kb 3,3 l kellett a motorba, mire elérte a nívópálca max jelölését az olajszint. A maradékot szokás szerint betöltöttem egy 1 l-es falkonba amiből szükség esetén rá lehet tölteni. A tapasztalatok alapján erre pont szükség van, 10.000 km alatt a két olajcsere között, nagyjából fél lliter fogy el, ami inkább kiszivárog mint elég a motorban.
A szintellenőrzés és az olajbetöltő visszatekerése után felraktam a levegőszűrőt és a fedelet aztán következhetett az indítás.
A kis kanna piktogram 2-3 másodperccel az indítás után eltűnt, van olajnyomás, nem folyik sehol, szuper.
Még egy dolog volt hátra, az ablaktörlő cseréje, a régi már legalább 2 éve fent van és nem volt vészes de néha már csíkozott egy kicsit. Fater szerintm még fel fogja rakni a sajátjára.
A garázsból való kiálláskor fura hangra lettem figyelmes ami a motortérből folyamatosan ciripelve, vagy inkább pisszegve érkezett. Olyan hang mint amikor egy spréből fújunk egy kicsit, csak arányosan a fordulatszámmal. Pszi-pszi-pszi-pszi...
Hallgatóztam a motortérben, nekem egyértelműen az injektor hangja, de miért lett ilyen erős? Miért nem hallottam eddig? Aztán ahogy néztem az új légszűrőt, észrevettem hogy kicsit magasabb mint az előző, erősebben is kellett rápattintani a lefogató füleket. Még húztam a szárnyas anyán de nem szűnt meg a hang.
Mivel nem tűnt komolyank, és nem is volt már időm vele foglalkozni ezért hagytam. Minden jól működött a pisszegést leszámítva. Pár nappal később aztán ránéztem újra és észrevettem, hogy egy pici gumicső le van csúszva a légszűrőházról. Leállítottam a motort, visszadugtam a helyére és láss csodát, a hang megszűnt.
Ezzel befejezettenk tekintettem az olajcserét!
A költségeket most is feljegyeztem a táblázatba.
Km óra állása: 149877
Felhasznált alkatrészek:
- Olaj: eneos 10W-40 Premium,
- Olajszűrő: Filtron OP539,
- Levegőszűrő: Filtron AK337,
- Oajleeresztő csavar: Blue Print,
- Szelepfedél tömítés: ELRING,
- Ablaktörlő lapátok Valeo (475 mm és 510 mm),

Első saját kezű olajcserém a Suzukin
Több mint másfél éve van meg az autó és ez már a harmadik olajcsere de valahogy úgy alakult, hogy eddig nem én végeztem ezeket. Az első alkalommal a váltóolaj cserével, a második alkalommal pedig a vezérlés cserével köttettem egybe az olajcserét. Ha már ott van a márkaszervizben, miért ne tekerhetnék ki azt a nyomorult leeresztó csavart és a szűrőt.
Most viszont csak az olajnak meg a gyertyának a cseréje jött el. De jó, azt meg tudom csinálni én is! Van is rutinom benne, a kispolszkin mindkét műveletet elvégeztem nem is egyszer.
Ilyen szellemben kezdtem neki a műveletnek kb két hete. Szerszámom szerencsére van: csillagvillás, gyertyakulcsos crova, olajszűrő-leszedő, minden ami most kell.
Az egész művelet kb 2 órán át tratott. Az egyik legnehezebb része a leeresztő csaver kitekerése volt. Az erőkart ami jelen esetben egy 1,5 m-es vascső, kicsit körülményesen tudtam csak befűzni az aknába, de végül engedett az akaratomnak.
Lekerült a szűrő, kifolyt az olaj. Hagytam 10 percig, hagy csöpögjön ki minél jobban a Helix mert most egy flakon minőségi Eneos 10W-40 várakozott a garázs padlóján, szerettem vona ha a lehető legkevesebb keveredik bele a régiből az újba. A csavart szépen lepucoltam, a szűrő gumiját bekentem az új olajjal és már mehetett is a helyére mindkettő. Végul betöltöttem 3,6 l-t a motorolajból, a maradékot pedig eltettem egy kis falkonba utántölteni. A 10.000 km alatt pont annyi olajat evett meg vagy csöpögtetett el, hogy a maximumról a minimum szintre került a nívópálcán a szint. Ezért most is pontosan a maximumig töltöttem.
Mivel ilyenkor mindig megy a motorra néhány nagyobb csepp olaj, ezért féktisztítóval lepucoltam a betoltő nyílás környékét és a szelepfedelet, (természetesen rajta volt a fedél nehogy egy csepp is belemenjen a motorba) ettől kicsit jobban néz ki a motor, és könnyebb felfedezni az esetleges szivárgásokat is.
Ezután a gyertyákat egyesével kitekergettem. Ránézésre semmi baja. A hézag egy kicsit már nagyobb volt a gyári 0,7-0,8 mm-nél. Az újon viszont pontosan 0,75 mm szikraköz volt. Be is csavartam őket. Szerettem volna nyomatékkulccsal meghúzni a gyertyákat de mivel nem áll rendelkezésemre, ezért óvatosan, az alumínium tömítés kilapulása +kb 30 fok lett a meghúzási nyomaték.
Az óra állasa ekkor 140467 km volt.
A Táblázatba most is bekerült minden költség!