Tevékenységtérkép
Kerékcsere, fék javítás
A legutóbbi kerékcserénél, amit magam végeztem, már ráztak a nyári kerekek ezért eldöntöttem, hogy a következő szezon előtt centríroztatni fogom a kereket. A centrírozáshoz le kell szedni a korábbi súlyokat és mivel nem akartam, hogy a gumis összekarcolja a szép felniket ezért kézzel eltávolítottam az összesez és le is pucoltam őket elég alaposan. lásd: előző bejegyzés
Szokás szerint a Szabó Suzuki és Mazda szervizbe vittem a kocsit. Egy független műhely árában dolgoznak tiszta, üvegfalú műhelyben ahova belátni az ügyféltérből, számomra ez bizalomgerjesztő és nem volt velük körábban sem rossz tapasztalatom. Az üveg fal külön előnye, hogy amikor a szerelő elővette a folpakkozott kerekeket, tisztán látszott az arcán a meglepődés!
A kerekek leszerelése közben a szerelő észrevette, hogy az egyik hátsó fék szorul ezért javasolták, hogy nézzünk bele. Természetesen érdekelt mi az oka ezért jóváhagytam. Kiderült hogy az egyik munkahenger már nehezen jár és a szorulás miatt el is koptak a fékpofák. Cserét javasoltak, szerencsére volt minden raktáron - márkaszerviz előnye -, az alkatrészárak megbeszélése után el is kezdték a cserét. Mivel az 1.6-os swift hátsó fékei másak mint a többié ezért más munkahenger kell bele amiből az utolsó darabot őrizgették a raktárban évek óta, adtak is belőle egy jókora kedvezményt, ráadásul gyári alkatrész.
A művelet végén ellenőrizték a fékhatást fékpadon, az értékek nyersen, összecsiszolódás nélkül is kiválóak voltak.
A téli kerekeket lemosva de szárazon, műanyag zsákokban kaptam vissza, hogy ne koszolja össz a csomagtartót.
Persze nem értem be ennyivel, a garázsban alaposan átvizsgáltam mind a négy téli gumit és kipattintgattam belőluk a beleragadt kavicsokat. Mivel ezek az acél felnik még nem voltak alaposan lemosva mióta nálam vannak - és gyanítom hogy azelőtt sem - ezért alávetettem őket egy tisztító kírának. Ablaktisztítóval, féktisztítóval és WD-40-el estem neki. Az eredmény élőben látványos lett, a képek nem adják vissza tökéletesen az eredményt.
A gumikat pedig K2 márkájú gumiápoló szerrel alaposan befújtam, majd az egészet folpakkal körbetekertem. Alap esetben erre nem lenne szükség, de a garázsban ahol tárolom a kerekeket, elég poros és nyirkos a levegő, ezzel a módszerrel viszont meg tudom védeni a környezeti hatásoktól. Remélem hogy a gumiápoló szernek köszönhetően nem csak a fekete színét hanem a puhaságát is jobban megőrzi majd.
Bónuszképpen egy jól sikerült kép Budapesten a Marina Parton. A naplemente utolsó fényét sikerült még megcsípni. Az alufelnivel még szebb lenne a kép, de nyáron lesz még alkalmam készíteni néhány jó képet.
A javítás és a kerékcsere költsége összesen: 42.417 Ft
Az óra állása: 147.035 km
Az adatok most is bekerültek a táblázatba.
Polírozás, kerékcsere, felnitisztítás
Nyár végén végre rászántam magam a kézi polírozásra. Csináltam már ilyet, tudom hogy nagy munka, bár arra nem számítottam, hogy közel 20 munkaórát bele fogok ölni. Próbáltam nagyon alapos lenni, vettem maszkolószalagot és azokon a területeken ahol éppen dolgoztam, lemaszkoltam a fekete műanyag felületeket, mert ez a fehér anyag annyira belemászik a pórusokba, hogy még hónapokig meglátszik a feketén.
Részenként haladtam, 1-1 délután 1-1 nagyobb elemmel végeztem, mint a tető, vagy a motorháztető. Így jött össze egy hét alatt az a körülbelül 20 munkaóra de a végeredmény fantasztikus lett. Olyan mint az új!
Természetesen ismét megfogadtam hogy legközelebb csak géppel állok neki, mert a nagyobb felületek készi polírozása iszonyatosan lassú és idegőrlő feladat. A kis ficakokat persze továbbra is kézzel csinálnám de a nagy egyenes felületeken mint a motorháztető, a tető, a csomagtér fedél, és az ajtók oldallemezein legalább 10 órát meg lehet spórolni.
Aztán elérkezett októberben a gumicsere ideje, ami szerencsére nálam kerékcserével együtt jár így nem kell gumishoz vinni csak ha centrírozni kell. Szerencsére még a téli gumik nem ráznak semennyire úgyhogy ezt a szeront még biztosan kifutják csntrírozás nélkül. A nyárival viszont már gondok voltak, mert lerepült róla néhány gramm súly menet közben.
Ahogy már korábban is, szüleim garázsában cseréltem a kerekeket, mert ott van a másik garnitúra. A télik levételénél próbáltam alapos lenni és mielőtt eltettem őket befújtam gumiápolóval és lefolpakkoztam hogy ne szálljon rá a por. Elővéve tökéletes állapotban voltak, szép feketék az oldalfalak, mint az új guminál. A felülete sem repedezett és minta is van rajta még bőven.
Az emelővel egyesével megemeltem minden keréknél az autót és felpattintottam a lemezfelniket. Ez szintén elég időigényes megoldás de közben alaposan szemügyre tudom venni a fékeket és a kerékjáratokat. Itt nem is volt semmi gond, a tárcsákat szépen lefújtam féktisztítóval, a csavarokat meg bezsíroztam mielőtt visszatettem.
A levett alufelnik elég koszosak voltak pedig amikor megvettem alaposan lepucoltam őket. Mivel azonban maguktól nem akarnak megtisztulni ezért fogtam a WD-40-et meg egy tekercs papírtörlőt és alaposan lepucoltam az összeset kívül-belül. Közben lefeszegettem róluk az összes súlyt mivel láthatóan több felniről is leesett néhány 5g-os lapka. A gumik bordáiból pedig kipattintgattam a kavicsokat mert amúgy csak kocognak minden fordulatnál.
Gumiápoló sajnos nem volt nálam úgyhogy most csak lefolpakkoztam és eltettem a csavarokkal és a felniközepekkel együtt. Ami örümhír hogy ezalkalommal egyik felniközép füle sem tört le hála a legutóbbi szövetes javításnak. Persze szeretnék venni néhány tartalék felniközepet de senki nem ad el ilyesmit.
Teremgarázs, lemezfelni, alufelni
2015. március
Mielőtt megvettem a kocsit, már gondolkoztam rajta, hogy kellene egy beállót bérelni az Opelnak, de mivel két utcával arrébb (a Váci út szervizútján) ingyenes a parkolás nem vettem komolyan. Felhívtam két hirdetőt, de túl soknak gondoltam az általuk ajánlott bérleti díjat így elvetettem a dolgot. Most viszont olyan autót vettem, amire szeretnék vigyázni, ezért megint előjött a téma. Nem akarom hosszúra ereszteni a történetet, a lényeg az, hogy egy nagy adag szerencsével, a piaci ár feléért sikerült beállót találni abban az épületben, amiben lakom. Mivel még ekkor a tél közepén járunk, igencsak jó hír volt számomra.
Téli gumikon vettem át az autót, a hozzá való nyári gumikkal (felárért) de szerettem volna alufelnit, mert az jó! Megvolt a terv, ha megvan az alufelni, a lemezeket megkapják a szülők, nekik is sedan-juk van, ugyan 13”-os kerekeken, de a 14” is gyári méret.
Elkezdtem bújni az internet apróhirdetéseit, és rátaláltam erre:
Ezeket a felniket a Sedan-ra és a GTI-re szerelték gyárilag. Nagyon kevés van belőlük, mert ilyen autót nem a dúsgazdag réteg vett magának, ezért az extrákkal, főleg az optikai extrákkal nagyon kevesen foglalkoztak. Képek alapján tökéletes, 2012-es nyári gumikkal. Az eladó megígérte, hogy elhozza Budapestre ha erre jár. És ami a legjobb, a lemezfelnis kerekek áráért fiatalabb gumikkal megkaptam az alukereketet. Mielőtt felrakattam, leszedtem a súlyokat és alaposan lemostam. Akkor derült ki hogy az egyik takaró műanyag rögzítését facsavarral oldották meg mert letört az össze pattintófül. Kis hiba, majd szerzek közepeket, amúgy is kell tartalék.
A kerekek tavaszig szépen pihengetnek az erkélyen, letakarva, várva a centrírozást és a felszerelést.
A kocsi pedig a teremgarázsban parkol, pincehőmérsékleten, ahogy korábban is az öregnél.
Persze nem csak alufelnikkel néz ki jól, lemosva a Budapesti rakparton jó alany egy fotóra: