Polírozás, kerékcsere, felnitisztítás
Nyár végén végre rászántam magam a kézi polírozásra. Csináltam már ilyet, tudom hogy nagy munka, bár arra nem számítottam, hogy közel 20 munkaórát bele fogok ölni. Próbáltam nagyon alapos lenni, vettem maszkolószalagot és azokon a területeken ahol éppen dolgoztam, lemaszkoltam a fekete műanyag felületeket, mert ez a fehér anyag annyira belemászik a pórusokba, hogy még hónapokig meglátszik a feketén.
Részenként haladtam, 1-1 délután 1-1 nagyobb elemmel végeztem, mint a tető, vagy a motorháztető. Így jött össze egy hét alatt az a körülbelül 20 munkaóra de a végeredmény fantasztikus lett. Olyan mint az új!
Természetesen ismét megfogadtam hogy legközelebb csak géppel állok neki, mert a nagyobb felületek készi polírozása iszonyatosan lassú és idegőrlő feladat. A kis ficakokat persze továbbra is kézzel csinálnám de a nagy egyenes felületeken mint a motorháztető, a tető, a csomagtér fedél, és az ajtók oldallemezein legalább 10 órát meg lehet spórolni.
Aztán elérkezett októberben a gumicsere ideje, ami szerencsére nálam kerékcserével együtt jár így nem kell gumishoz vinni csak ha centrírozni kell. Szerencsére még a téli gumik nem ráznak semennyire úgyhogy ezt a szeront még biztosan kifutják csntrírozás nélkül. A nyárival viszont már gondok voltak, mert lerepült róla néhány gramm súly menet közben.
Ahogy már korábban is, szüleim garázsában cseréltem a kerekeket, mert ott van a másik garnitúra. A télik levételénél próbáltam alapos lenni és mielőtt eltettem őket befújtam gumiápolóval és lefolpakkoztam hogy ne szálljon rá a por. Elővéve tökéletes állapotban voltak, szép feketék az oldalfalak, mint az új guminál. A felülete sem repedezett és minta is van rajta még bőven.
Az emelővel egyesével megemeltem minden keréknél az autót és felpattintottam a lemezfelniket. Ez szintén elég időigényes megoldás de közben alaposan szemügyre tudom venni a fékeket és a kerékjáratokat. Itt nem is volt semmi gond, a tárcsákat szépen lefújtam féktisztítóval, a csavarokat meg bezsíroztam mielőtt visszatettem.
A levett alufelnik elég koszosak voltak pedig amikor megvettem alaposan lepucoltam őket. Mivel azonban maguktól nem akarnak megtisztulni ezért fogtam a WD-40-et meg egy tekercs papírtörlőt és alaposan lepucoltam az összeset kívül-belül. Közben lefeszegettem róluk az összes súlyt mivel láthatóan több felniről is leesett néhány 5g-os lapka. A gumik bordáiból pedig kipattintgattam a kavicsokat mert amúgy csak kocognak minden fordulatnál.
Gumiápoló sajnos nem volt nálam úgyhogy most csak lefolpakkoztam és eltettem a csavarokkal és a felniközepekkel együtt. Ami örümhír hogy ezalkalommal egyik felniközép füle sem tört le hála a legutóbbi szövetes javításnak. Persze szeretnék venni néhány tartalék felniközepet de senki nem ad el ilyesmit.
Kommentek
obrotka gyula
Gratulálok, szép és tiszta munka. Jó látni, hogy a Swifted sem a megszokott sorsot kapta. Eredményre nem rossz a Prevent, de egy 3M pasztával sokkal tartósabb eredményt fogsz elérni, nem fog olyan hamar visszamattulni.Szólj hozzá!
Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!