Az első szerviz
Használtautó vásárlás után illik meglátogatni egy szervizt, mert akármennyire hihető a történet az előző tulajdonosról, egy olajcsere sosem árthat. Előtte még mentem kb. 2000 km-t de az ABS hibán kívül észrevettem némi szivárgást a gyújtáselosztó tömítésénél. Ez tipikus Suzuki betegség, szerencsére az „O” gyűrű cseréje megoldja a dolgot. Közben jobb idő lett, aktuálissá vált a gumicsere is.
Budapesten úgy gondolom, kicsit többe kerül minden, ezért Kazincbarcikára a Szabó Suzuki - Mazda Márkakereskedés és Szervizbe vittem, többek között azért is, mert a levett kerekeket Barcikán tudom tárolni kényelmesen. A szervizkönyvbe pedig jól jön egy pecsét.
Kértem tehát egy olajcserét, váltóolaj cserét, kerékcserét centrírozással, a gyújtáselosztó körüli csöpögés megszűntetését, az ABS hiba kivizsgálását valamint értesítést a közben kiderült egyéb hibákról. A vezérmű szíj a következő látogatás témája lesz, a szervizkönyv és a szíjfedélen árulkodó felirat alapján 25000 km-el ezelőtt cserélték, még nem lehet gond.
Azt mondták nem sok idő lesz, gondoltam megvárom, de a kerékcsere közben kiderült, hogy az egyik kerékcsavar tönkrement, cserélni kell. Mivel ez elhúzódott egy darabig, nem tudtam megvárni, amíg kész lesz. Az alufelnit természetesen új, hozzá való anyákkal szerelték fel, amiket vittem a kerekekhez, sokan ezt elfelejtik. A diagnosztika az egyik első ABS jeladó hibáját hozta ki, mivel az új közel nagyon drága, még egy darabig együtt fogok élni ezzel a hibával, valamint lehet, hogy csak a csatlakozóit kell átnézni amit egy műhely sosem végez el rendesen.
Tehát az olaj-, és szűrőcserék, a tömítés és a kerekek cseréje megtörtént, valamit a lenyalt kerékcsavar volt még.
Ekkor az óra 118547 km-en áll.
Kommentek
Szólj hozzá!
Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!